Üdvözöljük az Örömhírvétel Óvoda honlapján

Óvodánk Sárospatak központjában helyezkedik el, 1973-ban nyitotta meg kapuit.  Száz kisgyermek fogadására tervezték. Az akkor modern, minden igényt kielégítő intézmény négy csoportja a 70-es évek végére szűknek bizonyult. Az épületben található szolgálati lakást megszüntették és létrehozták az ötödik csoportot is. A férőhelyek száma 125-re emelkedett és mostanáig öt csoporttal működött. A vasútállomás és az autóbusz pályaudvar közelsége miatt jól megközelíthető.

Az utóbbi évek gazdasági hanyatlása következtében a munkahelyek sorra megszűntek. A fiatalok a jobb megélhetés reményében egyre nagyobb számban költöztek el a városból. Az utolsó öt évben a születések száma 25-30 fővel csökkent évente. Az óvodákat összevonták, miközben több csoportot is bezártak. Mivel a város önkormányzata súlyos anyagi nehézségekkel küzd, így nagyon rövid időn belül erre a sorsra jutott volna a József Attila úti tagintézmény is.

2011 év elején Kocsis Fülöp Püspök Úr kezdeményezésére Mosolygó Tamás Atya levélben megkereste a polgármestert azzal a kéréssel, hogy a görög katolikus egyház részt szeretne vállalni a város nevelési- oktatási intézményeinek működtetésében. Kora tavasszal Grunda János atya egyházi oktatási referens megkezdte a tárgyalásokat a város vezetésével, melynek eredményeként május végére megszületett a megállapodás- így a görög katolikus egyház 2011 szeptember 1-től megnyithatta az óvoda kapuját a kisgyermekek előtt. Jelenleg három csoportban kilencven kisgyermeket tudunk fogadni.

Az Örömhírvétel Óvoda eszközökkel jól felszerelt. Hatalmas,  szépen parkosított udvarán modern fajátékok állnak a gyerekek rendelkezésére.

Az óvoda földrajzi elhelyezkedése nagyon kedvező. Az Iskolakert nagy kiterjedésű parkjában élményszerző sétákat, kirándulásokat tehetünk. Jó kapcsolatot ápolunk a történelmi egyházakkal, a Szent Erzsébet Házzal, a Carolina Óvoda és Bölcsődével, a város általános iskoláival, A Művelődés Házával és a könyvtárral, ahova eddig is gyakran jártunk báb előadásokra, kiállításokra és könyvtári foglalkozásra.

Az óvoda dolgozói valamennyien nagy szakmai gyakorlattal rendelkeznek, elhivatottak az óvónői pálya iránt. Mindannyian azt valljuk, hogy szeretnénk olyan óvodai életet biztosítani, melynek melegében, biztonságában érdeklődve, bátran felfedezik és megismerik a gyermekek az őket körülvevő világot.

Legfrissebb